- ÁÁÁ, de hisz ez nem is az én csilivili öngyuszim, amit vettem a 100 forintos boltba!! az enyém rózsaszín volt és csillogott, villogott, sőt, ha sokáig nyomtad, akkor kis füst szívecskéket eregetett. Ez meg valami batár otromba darab, amit szemlátomást megbuherált valaki.- első sokkján túlesve, Marla neki kezd a második sokknak:

- Jáááháháááj, hova tünt a hajam? Úristen, mi lesz így velem, kopaszon? - Moondust itt szívesen megjegyezné irodalmian, hogy "és még énekelni se tudsz", de úgy érzi, hogy barátnője talán kicsit túl közel jár az idegösszeomláshoz, ahhoz, hogy ilyen belterjes irodalmi viccekkel traktálja. Cserébe inkább előránt táskájából egy lejárt ingyenes újságot és a hajtogatt belőle két papírcsákót.

- Tessék, így legalább stílusosan vagyunk kopaszok.- és örök barátsága jeléül Marlának adja azt a papírcsákót, amin a szokásos három képkockányi Garfield van, hátha attól kicsit felvidul a lány.

Valóban, Marla egészen megnyugszik, igaz, heves hadonászásában az előbb majdnem felgyújtotta a papírcsákóját, de a történelem azért nem ismétli önmagát ilyen gyorsan, így inkább belemerül a templom tanulmányozásába.

- Te Moondust, hova tünt az a pasas, van dzsinn vagy mi az izé? És mi az, hogy kifordítottság temploma? Ez esetleg azt jelenti, hogy ha itt lenne egy szent háromság szobor, akkor a lábánál felakasztott szűz leány, aki bele van falazva kivül lenne? Vagy belül van, csak a nyakánál fogva lóg? Esetleg kilóg a bele?- Marla szemlátomást elveszett a metafizikai kérdések tömegében és Moondusttól vár segítséget...

                                                                                                                                    Marla

...kiszol egy hang az iment elhagyott templombol: "Sziveskedjenek vigyazni, az ajtok zarodnak". Azzal a templom addig nyitott kapuszarnyai bevagodnak, es meglepett hoseinkre nem vart sotetseg borul.

- ...csak azt akartam mondani, hogy ez a legkevesbe sem a Ferenciek tere, de nem is Pest, Marlam.

Marla, a gondolkodast elosegitendo, elovesz egy cigarettat, erzekien az ajkai koze helyezi, kecsesen elovarazsol egy ongyujtot, finoman kattint egyet, es a langcsova majdnem leviszi mindkettojuk fejet.

- AAAAAAAA - uvolti Moondust, jobb hijan.

- IIIIIIIIIIIII - toldja meg Marla kreativan.

- Ooooooooooooo - hangzik fel a templom iranyabol egy gregorian ferfikorus hirtelen. A hoseink haja helyen tancolo langcsovak pedig egyesulnek, es egy hatalmas tuzember alakul ki a fejuk folott egy szempillantas alatt. Uj allapotukhoz nemileg alkalmazkodva, Marlanak es Moondustnak vegre van ideje bameszkodni, es meglatni, hogy a tuzember fenye egy gigantikus gotikus templombelsot vilagit meg. A tuzember kozben noveszt maganak egy nagy fekete reverendat, konnyeden lelep hoseink fejerol (akik ennek koszonhetoen sikeresen megkopaszodnak), es langszavakat szor az ahitatos eterbe:

- Ti ki kileptetek az orok Bebe, a kiforditottsag szentseges templomaba, vesszetek kopaszon!

Marla most szemugyre veszi az ongyujtat, es mergesen foldhoz vagja.

Moondust (egyelore ekezetek nelkul,
mert az olasz billentyuzet csak az é-t ismeri,
de meg azt is komplikalt elerni,
ugyhogy hagyja veszni. Amen.)

Miután a teljes sötétségből átmentek napkeltébe, Marla, kedvenc öngyújtóját szorongatva boldogan felsikított egy templom láttán.

-Moondust, nézd, én ezt a templomot ismerem, tudom hol vagyunk! Várj, megnézem közelebbről.

Erre lobogó hajú hősnőnk lépett egyet említett épitmény felé és... akkorát esett, mint egy ház. Marla kicsit bárgyún bámult az égre, miközben Moondust felmutatott egy miniatűr diszkógömböt.

- Ezen estél el, álljak bosszút?

- Nem kell, köszi - felelte Marla és zsebrevágta a miniatűr diszkógömböt. - Közben rájöttem, hogy ez kétségkivül a Ferenciek tere, szóval tudom, hol vagyunk. Javasolnám, hogy együnk valamit, tudok egy prima szendvicsezőt a környéken.

Erre Marla határozott léptekkel elindult egy sötét utcán, ami Moondustnak egyáltalán nem volt ismerős. Rohant a lány után, hogy közölje vele kételyeit, miszerint ez lehet, hogy egyáltalán nem a Ferenciek tere, sőt, az is lehet, hogy ez nem is Pest, ám akkor...

                                                                                                                             Marla

Ezzel egyidőben az óriáshernyó utasai felpattannak ültükből, és bukósisakokban, illetve texasi kalapokban elkezdik kivitelezni a híres nóta nem kevésbé híres koreográfiáját. Sőt a plafonról a hernyó színével harmonizáló füstfelhő misztizálja a teret, hőseink pedig jobb híján együtt ugrálnak a retrospektív utazóközönséggel. De a diszkógömb! Arra most senki sem figyel! Nem is történik vele az égvilágon semmi; ellenben a hernyó hirtelen elhatározással bebábozódik, és ugyanolyan határozottan pillangóvá lesz, és boldogan ellibben a végtelen űrbe -- előbb azonban a hátsó ajtaján kiszórja magából az egész társaságot, texasi kalapostul, diszkógömbestül. Marla és Moondust a Nagykörút kellős közepén találja magát, mellettük az utasok fogják sajgó derekukat. Szerencséjük van, mert mivel éjszaka landoltak, nem okoztak tömeges balesetet. A bukósisakos személy közben bakot tart a texasi kalaposnak, aki felakasztja a diszkógömböt a villamos felsővezetékére. A villanás és a csattanás éppen akkor éri hőseinket, amikor egy kortyot próbálnának inni a közeli éjjelnappaliban vásárolt instant vízből, így mindkettőjük félrenyeli a folyadékot és csuklani kezd, a két vájemszié pedig nyolc napon túl gyógyuló retinavilágítást szenved. Ez pont kapóra jön, mert a diszkógömb-akció közben a Nagykörút minden lehetséges fényforrása kialudt, sőt a diszkógömb is darabokra zuhant, mert nem bírta tovább a feszültséget. Moondust felvesz egy darabot a diszkógömb repeszei közül a fölről, és nem akar hinni a szemének: a diszkógömb apró pici diszkógömbökből állt össze! Oly gyorsan érkezett ez a felismerés, mint a diszkógömböcskék továbbosztódása, és földre szóródása. Ez már a két világító retinájú szerencsétlen is észreveszi, s amikor tekintetüket a millió gömböcskére vetik, azok milliószorosan visszaverik a fényt, nappali világosságba borítva az egész Nagykörutat. Marla és Moondust a legnagyobb természetességgel felveszik a napszemüvegeiket, és teli torokból -- ütemes csuklásokkal kísérve -- kezdik skandálni a hangulatnak megfelelő dalocskát:
-- Becaaaaaaaaaaaaaause (hikk) here comes (hikk) sunriiiiiiiiiiiiiise...

Marla ugyan érti, hogy kifejezetten fontos, hogy ő most mély értelmeket találjon holmi költeményben, de tulajdonképpen az aggasztja a legjobban, hogy eltűnt kedvenc öngyújtója, ami arra készteti, hogy vagy sose hagyja abba a dohányzást, vagy egy idő után tűzcsiholjon valahogyan, ami jelenleg elég abszurdnak tűnne (nem csak az, tenné hozzá, ha lenne ideje egy jó erős kávé fölött elgondolkodni az aktuális helyzeten, de hát ugye éppen egy nagy adag betű készül ráesni, így kit érdekel most a kávé). Unottan olvasgatja a sorokat, amikor egyszer csak váratlan megoldást kap problémáira "Az öngyújtó a villamoson van", olvassák ki Moondusttal kánonban az utolsó sort. Ebben ugyan nincs túl sok mélyfilozófiai értelem, de Marla szemei felcsillanak, kialvóban lévő cigije utolsó leheletével meggyújt egy új szálat és Murphy egyből segítségükre siet.

Megnyílik a tér és egy gyönyörű, bugyirózsaszín óriáshernyó jelenik meg elöttük. Hang nélkül kinyitja gigászi ajtajait és kiderül, hogy ez persze nem más, mint egy villamos, amire Marla gondolkodás nélkül felrántja Moondustot és az első ülésen meg is találja az öngyújtóját. Eközben a villamos ajtajai bezárulnak és a gigászi szerkezet elindul hőseinkkel. Mielőtt idejük lenne elgondolkodni, hogy hova is mehet a jármű, egy diszkógömb ereszkedik le a plafonról és felcsendül a YMCA örökzöld dallama...

Marla

"!!!" - kezdi rakosgatni Moondust - "!!!" - folytatja rendkívül kreatívan - "gY Ú jtS" - próbálkozik, miközben a levegő egyre fogy tüdejéből; majd hirtelen nem rakosgat többé. Marla veszi a lapot, és az egyre nyomasztóbb áradatban előhalássza öngyújtóját, és lángra lobbantja maga körül a szavakat. Ennek következtében a tudatfolyam közepén hirtelen rés támad, a rés két oldalán pedig szabályos sorokba rendezőnek a gondolatok. Minthogy a rés éppen hőseink körül talált keletkezni, a két jóbarát, minthogy annyi dolgot csinált már eddig is együtt, most irdatlan sebességgel zuhanni kezd. Marla kezéből közben kiesik az öngyújtó; Moondust pedig Marla keze után kap, hogy még az esetleges utolsó pillanatban se veszítsék el egymást. És csak zuhannak és zuhannak; az első ijedelem végén Moondust megijed másodszor is, de ezután gondolatai is mozgásba jönnek végre. Megfigyeli, hogy míg jobb oldalon a sorok ugyanott kezdődnek, bal oldalon viszont hol beljebb, hol kijjebb. Hirtelen elhatározással kinyúl tehát balra, és elkap egy hosszabb sort. Marla a gyors sebességcsökkenés miatt majdnem folytatja útját lefelé, ám Moondust egy mozdulattal berántja magukat a sorok közé. Itt egy kicsit megpihenhetnek végre, de tényleg csak épp egy pillanatra; a felettük lévő sorok ugyanis elindulnak lefelé, hogy összelapítsák őket. Moondust felméri a helyzetet, kiszalad a sor végére, lenéz, fölnéz, visszaszalad Marlához, és helyzetjelentést tesz:

- Alul dátum. Felül cím. Következésképp: a tudatfolyam verssé regulázta magát. Mi pedig majdnem a legalsó versszakban értünk földet (vagy mi...), a bal hasábban.
- Ahá! - fűzi tovább Marla. - És ott található valami eszmei mondanivaló.
- Igen igen, én is erre gondoltam. - Moondust ekkor a rohamosan süllyedő sorra tekint a fejük felett - És mivel úgy látom hogy egy súlyos mondanivalóval van dolgunk, gyorsan meg kéne fejtenünk...

Ígyhát hőseink elkezdtek olvasni a sorok között...

Moondust

Szerencsére a két jóbarát elég sok dolgot megélt együtt, ezért Marla tudja, hogy Moondust mire utal. Még a ködös múltban sokat tanultak a tudatfolyamról. És nincs tudatfolyam kontextus nélkül, erre még Marla is emlékszik, pedig volt, hogy posztmodern álomkép-generálással foglalkozott az órákon. Kell lennie tehát valahol legalább egy mondatnak, ami szilárd, nem folyik, és főleg nem önti el az ember agyát.

A tudatfolyamban úszkálni nagyon furcsa. Levegőt még aránylag lehet kapni, de beszélni egyáltalán nem lehet. Marla kicsit gondolkodik, hogy most akkor hogyan is kommunikáljon Moondusttal (közben mellékesen a tudatfolyam gyúlékonyságát is szívesen letesztelné, mert lassan már ideje lenne rágyújtani). Mivel Marla gondolkodik, hirtelen megnő a szósűrűség körülötte. Így már könnyen jön az ötlet; elkezd mindeféle mondatokat össze-vissza kirántani a folyamból, elolvassa őket és egy-két szót kiragad belőlük. Így egy idő után fel tudja ezt mutatni Moondustnak:

"KeResSük MEG a KOntEXtusT! Az szILÁRd. Hol A BÁRány? Ha rágyÚJTok, felroBBanuNk?"

Moondust szeme felcsillan és hasonló technikával elkezd ő is üzenetet gyártani Marlának.

Marla

- Remek. Mit kezdjek ennyi rohadt undorító nyelvészeti szakkönyvvel? Egyébként is, hogy működik ez az izé? És.... JÁJ! - ebben a pillanatban Marla megpillantja a zölden villogó agyat, és ettől enyhe szívinfarktust kap.

- Moooooondust!! Villog az agy! Most már tuti, hogy teljesen félre van kapcsolva.

Egyszercsak hangos pittyegés jön a könyvespolcból, majd egy intenzív zúgás. Az agy felemelkedik, ellebeg egészen az egyik könyvespolcig ,és beszélni kezd az előbb már hallott feminin hangon.

" Gratulálunk, ön kiválló vásárt csapott, amikor beszerezte az új Chomskian Motors Ltd. teméket. Kérem ne lepődjön meg, ha ön, vagy közvetlen környezete zölden villog és akarata ellenére beszél. A gép automatikusan kiválasztja a legfejlettebb intelligenciájú személyt és azon keresztül kommunikál magával. A kellemetlenségekért szíves elénézésüket kérjük. Amennyiben a működési útmutatót szeretné meghallgatni, kérem a jobb első harmadik kerékbe rúgjon bele egyet röviden. Amennyiben ön új könyvet szeretne kölcsönözni, kérem tapossa le egy határozott mozdulattal a bal hátsó kereket..."

A koponya valószínűleg még mondta volna tovább, de egyszercsak elkezdett villogni, és hirtelen kialudt minden fény és egyéb effekt és a könyvespolc, szerencsére, elnémult. Marla és Moondust érdeklődve néztek körbe, mi lehet vajon az oka ennek az elnémulásnak. Ahogy körbejárták a polcot (szigorúan egymás kezét fogva és el nem engedve, ki tudja, mik történhetnek még itt velük), a jobb hátsó kereken egy horkoló bárányt tekintettek meg. Marla szemei kigúvadtak és idióta gügyögések közepette, agyát eldobva és elengedve Moondust kezét odafutott a bárányhoz.

- Bügyülibügyülibü, bááárány, büü büüü.

Erre a bárány kinyitotta a szemét, és ékes franciassággal megszólalt (a közérthetőség végett már csak a lefordított szöveget közöljük).

- Kérem, hangos gyügyögésével ne zavarja délutáni sziesztámat. Idegenektől rosszul viselem az efféle tolakodó magatartást.

Marla kicsit megszeppenve és határozottan megkomolyodva:

- Én Marla vagyok. ÖÖ izé, maga nem Miss Phonetix báránya? Egyébként meg, mit keres itt?

- Nevem Szószür, de hívhat Jeannak is. Valóban Miss Phonetrix tulajdonát képzem, de sorozatosan bántalmazásai után jobbnak láttam egy kicsit eltávolodni tőle. Ez a könyvtár ismerősnek tűnt, láttam, hogy a szent tudomány könyvei vannak rajta, gondoltam itt biztonságban leszek. Amennyiben egyébként ön valóban Marla, hadd gratuláljak az elért kimagasló eredményért szent tudományunk terén.

Marla itt jobbnak látja bedobni egy kocka kávét, amit még az előbb talált a zsebében.

-Nem értem. Ez a bárány beszél. Én meg nyertem egy nyelvészeti izét. De hisz én azt csak álmodtam. És egyébként is, hol vagyunk mi? Moondust!!!

Marla

Moondust sandán oldapillant a kocsányostölgyre, de neem, ez nagyon rossz poén lenne, így egy közvetlenebb válasszal áll helyt. Felemeli a levágott Moondust-fejet a földről, hosszas erőfeszítés után kiveszi az agyát, kér egy szál cigarettát Marlától, és nyugalmas pöfögetések közepette nekifog válaszának:
- Ha itt van gáz - mutat rá az agy egyik részére -, akkor rosszul kapcsolsz, de ha itt van gáz - mutat rá egy másik tartományra -, akkor rosszul választasz.
Marla érdeklődve megvizsgálja a Broca-, illetve Wernicke-mezőket, majd a következő konklúzióra jut:
- Na igen, az tiszta most már, hogy te vagy a valódi Moondust, de akkor ki volt ez a másik?
- Akárki is volt, neki mindkét mezővel gáz volt: nem elég, hogy rosszul választotta ki a szerinte biztosan rám jellemző szavakat, még későn is kapcsolt, amikor szétrobbant körülöttem az ősrák burka...
- Birka??? - szólal meg egy hang a háttérben, mire hőseink meglepetten odafordultak. Egy alacsony, de rendkívül fotogén fekete hajú leányzó szólította meg őket, kezében egy hivatalos papírt szorongatva. - Bocsánat, csak azt hittem, valami birkáról van szó. Egy órája ugyanis elvesztettem a bárányomat, itt kell lennie valahol... Egyébként az ön neve véletlenül nem Marla?
- Egész biztos, hogy nem - válaszol Moondust réveteg természetességgel, de Marla már oldalba is böki:
- De igen, én vagyok...
- Hű, remek, én Miss Phonetix vagyok, nyelvészprofesszor, és szeretném átnyújtani önnek a nyelvészeti világbajnokság fődíját, egy mobil könyvtárat, amelybe tetszőleges mennyiségű nyelvészeti szakkönyvet helyezhet, amelyeket természetesen teljesen ingyen adunk át Önnek. De vigyázzon! Szigorúan csak nyelvészeti témájú könyvet helyezhet el a könyvtárban! Ha másfajta iromány kerül a polcokra, az beláthatatlan következményekkel járhat.

És Miss Phonetix megnyom egy gombot, mire az égből aláereszkedik egy tizenhat keréken guruló könyvtár "Chomskian Motors Ltd." felirattal. Marla megköszöni az ajándékot, kételkedve aláírja a lapot, és rácsodálkozik újdonsült nyelvész könyvtárára.

- Ha bármikor szüksége van nyelvészeti könyvekre, csak bégessen nagyot, és várja a kolompot! - teszi hozzá az ámulathoz a nyelvészprofesszor, majd távozik. Moondust közben elkezdi kapargatni a monstrum kerekeit, amelyekkel valami mintha nem stimmelne... Az iménti vizsgálat után mellőzött agy pedig váratlanul zölden kezd villogni.

Moondust

...mire Marlának immár harmadszorra is leesne az álla, ha jól fejlett dramaturgiai érzéke nem jelezné látványosan, hogy elöbb említett viselkedési séma pöttyet elcsépelté vált. Így jobb hiján rágyújt, mert Marla, mint mindig, kávéval és cigivel oldja meg az akut krízis helyzeteket, a kávé automatát pedig még valószínűleg nem találták fel. Miután szívott egy kettőt cigijéből, érdeklődve Moondustra néz.

- Na jó. Én ezt nem értem. Az előbb neked levágták a fejedet... De előtte meg olyan idiótán beszéltél, mintha nem is te lettél volna az. Aztán jött valami óriás izé, rák vagy mifene és egyszer csak puff, felrobbant, neked leszállt a fejed és elgurult én meg nem tudom, egyszer csak valami puhára estem és megnyertem a nyelvészeti világbajnokságot. Jaj. Ezek szerint elájulhattam és az egész csak egy rossz álom volt. De mikor aludtam el? Felébredtem egyáltalán? Most ez álom, vagy valóság? Azt olvastam egyszer, hogy ahhoz, hogy rájöjjünk, álmodunk-e, le kell tesztelni az álmot. Ha pl. sikerült olyat csinálnom, ami a valóságban nem lehetséges, akkor álmodok. De mi van, ha élethű az álom? És egyébként is, az én életem annyira valószínűtlen. Emlékszem, amikor pl egyszer egy hálókocsiban találtam magamat azzal a sztriptíz táncosnővel, együtt utaztunk egészen Alaskáig, 4 napon keresztül mesélte az életet, hogy ő vietnámi, de az apja francia volt, a nagypapajá meg orosz, akinek magyar volt a felesége és úgy találkoztak, hogy a nagypapa bevonult az idegen légióba és kikötött Marseille-be, ahol találkozott a nagymamával, aki meg egy lecsúszott arisztokrata lány volt, akit kiküldtek a család utolsó pénzével egy rendes férjet találni és... és... látod és ezt mesélte nekem napokig és persze érdekel, de miért pont nekem és miért pont én és jaj, Moondust, ki vagy te egyáltalán, nem is értem, nem értek semmit, jaj, jaj müüü müüü müüü....

Itt Marla belső rendszere szemlátomást lefagyott, de szerencsére Moondust tudta, hogy Marla akkor beszél a szokottnál is többet, amikor egyáltalán nem tud mit kezdeni egy helyzettel. Szakképzetten pofon vágta, mire Marla szerencsére kizakkant elöző értelmetlen monológjábol.

- ÁÁ, már jobb. Szóval akkor a kérdés lényege annyi, hogy két különböző Moondusttal találkoztam a mai nap folyamán, amelyikből az egyik valószínűleg nem az eredeti. Felteszek hát egy kérdést, amire csak az igazi Moondust tudhatja a választ. Nos. Mondd meg nékem, mi fán terem az afázia?

Marla

- Igen, édes cukorbogár virágszálam, talán rosszul hallasz? - válaszolja Moondust mézesmázas ingerültséggel. Marla alatt közben materializálódik valami talajféleség, amelyre kényelmesen leejtheti az állát.
- Te mióta használsz ilyen kifejezéseket?
A talajféleségen megjelenik némi fűféleség, és elképesztő gyorsasággal növésnek indul egy kocsányos tölgy.
- Jaj, ne csináld már, lelkem plüsscicája, két napig nem találkozunk, és rácsodálkozol a beszédsílusomra? - kérdezi Moondust, olyan bociszemeket meresztve, amilyenek sohasem voltak neki. Aztán némi csobbanási mellékzöngékkel egy tenger ereszkedik alá, és éppen Marla álla mellett ér földet a partja. A habokból egy sejtelmes háromkaréjos ősrák somfordál elő, és biológiailag megalapozatlan kiváncsisággal figyeli a történéseket.
- Hát már ne is haragudj... - de Marla nem tudja befejezni fokozódó felháborodását, mert a következő pillanatban a háromkaréjos ősrák robbanásszerű evolúcióba kezd, és kifejlődik belőle egy ember. Ennek az a következménye, hogy karéjai puskagolyószerűen szanaszét repülnek; az egyik karéj véletlenül levágja Moondust fejét.
Ha Marla most képes lenne gondolkodni, áfutna az agyán, hogy abban az esetben, ha két álla lenne, most a másik is leszakadhatna... de gondolatok híján kénytelen ráájulni arra rekettyésre, amely az evolúciós robbanás hevében az előző előtti pillanatban jött létre. Az ember pedig, természetes meztelenségével odalép a lefejezett Moondusthoz, a következő szavak kíséretében:
- Szükségem van a kabátodra, a nadrágodra és egyéb ruhadarabjaidra - recsegi géphangot imitálva, és mivel a lefejezett szerencsétlen sem arra nem képes, hogy átnyújtsa hacukáját a furcsa terminatornak, sem arra, hogy lereagálja ezt a remek poént, az ember egykedvűen kiszolgálja magát. Ezután kiszabadítja a még mindig eszméletlen Marlát a rekettyésből, és végigfekteti a füvön.
- Marla...? - szólongatja, de a lány nem válaszol.  - Marla, Moondust vagyok! - kezdi rázni eszméletlenül heverő barátja vállát, mire Marla...

Marla éppen hajnali 3kor kedélyesen bambul bele egy adag papírba, fülébe üvölt a boogie, meg a metál, meg a minden, amit már szinte nem is hall. A világ egy nagy pixeláradat számára, nem lát már semmit, mert ott van, igen ott, ahol még soha, a 13. szinten. Két hete játszik szüntelenül de az a rohadt főgonosz persze, hogy mindig akkor jött, meg egyszer a rohadt egér is lemerült. Hősnőnk mindenesetre mit sem sejtve kattogtat sűrűn leamortizált optik egerével, amikor egyszercsak csoda történik! Marla megnyeri végre a játékot. A játékot, amit eddig még soha senki. El se hiszi. Több, mint 168 órája nem pislogott, így örömében nem táncot jár, hanem vad pislogásba kezd. Ettől kicsit elsőtétedik a képernyő meg minden, és Marlának az az érzése támad, hogy megnyílt alatta a padló és zuhan a semmibe. Pszichoaktív változásokból profin, hősnőnk még vagy bő tíz percig élvezkedve pislog, mire eszébe jut kétségbe esni. Hisz ő a padló tényleg megnyílt alatta! És ő valóban zuhan a semmibe!

Kezében szorongatva optikai egerét, hősnőnk ezúttal a semmibe bámul révetegen, amibe zuhan ugyan, de hang és sebesség nélkül. Egyszer csak egy ismerős arc válik ki a környezetből. Moondust az, aki a legnagyobb természetességgel üdvözli Marlat:

- Helló szivi, hát te nem Japánba emigráltlál?

- Szivi??? Válaszolja Marla erősen meglepődve.

Marla

Na, azt hiszem, kezd minden úgy kinézni, ahogy ki kell neki... lassan akkor el is kezdeném a történetet. Akik még nem ismernek, azoknak emlékeztetőül: Az M&M's egy irodalmi kísérlet a komolytalanabb fajtából. Ketten írunk egy folytatásos valamit, van fejenként egy szereplőnk, nekem Marla, neki Moondust, én lány, ő fiú. Nem tudom, hogy mit fogok írni, ő se és ez így pont jó. Semmi megerőltető, nem kell félni. Ja és sztori szigorúan dőlt betűkkel.

Ja és van comment is, tessék élni vele! (csak azt nem tudom, miért piros a lelkem, nem nagyon látszik...help valaki!!)

Marla

Szeretném hát megnyitni az M&M's folytatásos hülyeség második részét. Jobb, szebb, modernebb, stb. A hülyeség maradt, no para!

Szigorúan pirossal, Marla voltam.